Zsákemberek

Attól, hogy a testük leegyszerűsített, ők még nem azok

Kik a zsákemberek?

A zsákemberek olyanok, mint az emberek. Esznek, isznak, alszanak, járnak helyekre és keresik a boldogságot. Némely zsákember kisgyerek, másik érett ember módjára viselkedik, bár ők igen ritkán, csak elvétve fordulnak elő, ha a helyzet úgy kívánja. A legtöbb zsákember ereje teljében lévő fiatal, tele vágyakkal, álmokkal és reményekkel az életükkel kapcsolatban. Mindenről van véleményük, hozzászólásuk és főleg tapasztalatuk. Vannak barátaik és vannak ellenségeik. Sok mindent szeretnek, és van amit el se viselnek. Van, hogy az élet kegyes hozzájuk, de néha meg kell harcolniuk a sikerért. Akármikor útjukba állhat egy felnőtt, egy közlekedési eszköz vagy egy nyalóka, de közösen a problémát mindig sikerül megoldaniuk. A zsákemberek is talpraesettek, így nem kell félteni őket.  Ne feledjük tehát, hogy a zsákemberek akár köztünk is élhetnének! És ki tudja? Egy volt osztálytárs, közös ismerős, vagy aki tegnap mellettünk ült a buszon lehet, hogy éppen itt köszön vissza!     



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 25
Össz.: 2 865

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Zsákemberek - © 2008 - 2024 - zsakember.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »